2026-04-07

Szétszóródott valóság

Vámos János: Fragmented Presence című kiállításáról

Miként aprózódik szét a figyelem a virtuális és fizikai terek kettős hálózatában? Miként bomlik meg az a tárgyi realitás, amit médiatartalmak és virtuális ingerek árasztanak el? A Fragmented Presence (Töredezett jelenlét) című kiállításban – ahogy arra a cím is utal – a digitális tereink és a valóság összemosódása által szétszabdalt figyelem kerül a fókuszba. A helyspecifikus installációnak köszönhetően a műtárgyak túllépnek a reprezentáció határain és egy immerzív élménybe invitálják a nézőt, amelyben mi magunk is reflektálhatunk figyelmünk működésére.

Vámos János Prágában élő és alkotó, Szlovákiában született magyar származású képzőművész. (Vele készült interjúnk itt olvasható.) Alkotói praxisában eleinte inkább különböző tárgykulturális referenciák újraértelmezésére koncentrált, mint például a versenyautók formai és festészeti analízisére. Majd az analitikus megközelítésből kiindulva elkezdett el egy új, az absztrakt formavilág felé tartó vizuális nyelv létrehozásával foglalkozni. 2025 őszén a barcelonai Piramidón Kortárs Művészeti Központban töltött rezidenciája során korábbi absztrakt kísérleteihez egy új elméleti és festészeti koncepciót dolgozott ki, amelynek eredménye a Liszt Intézetben bemutatott tárlatban összpontosul.

Vámos új sorozatában azzal a kortárs filozófiai és esztétikai dimenzióval foglalkozik, ami a digitális kor információs és vizuális túlterhelése által megváltozott emberi figyelem problémájára koncentrál. Byung-Chul Han kortárs koreai-német filozófus például A kiégés társadalma című művében fogalmazza meg gondolatait arról, miszerint a digitális információs túlterhelés szétforgácsolja a figyelmet, megszünteti a szemlélődés lehetőségét, és „rajként” működő, fragmentált észlelést hoz létre. (Han 2015) A kiállítás fontos kiindulásaként határozható meg továbbá Claire Bishop az installatív művészetre vonatkozó teóriája is. Bishop tézise szerint a fix nézőpont nem létezik, mivel a test mindig mozgásban van, a figyelem térben és időben szétdarabolódik, majd szekvenciálissá válik. (Bishop 2005)

Vámos továbbá Marc Augé nem-hely elméletére^[1] is aktívan reflektál képeiben, ugyanis a figuralitás és a képi befogadás szétbontása számára összeegyeztethető azzal a tendenciával, miszerint a valóság és a fizikai tér karaktermentessé, ideiglenessé, ezáltal virtuálissá válik. (Augé 1995) Vámos a különböző elméleti inspirációk alapján dolgozta ki saját overplace fogalmát. Az overplace szabadon kitágítva az Augé-féle non-place fogalmát a fragmentált, egyben túlterhelt valóság- és térérzékelésre utal.

A művek mögött álló alkotói metódus is alapvetően a szétaprózódás dinamikáját követi. Vámos művészetében megfigyelhető, hogy a tárgyi reprezentációtól elrugaszkodva egy, színfoltok, vonalak és absztrakt formák által megbontott képi rendszer felé tart. Alkotásaiban kirajzolódik az az irányvonal, miszerint a művész egyfajta – saját designer múltjával is összeegyeztethető – objektumorientált vizualitás felől a festészeti és filozófiai dimenziók irányába mozdul el. Emellett Vámos a médiumok közötti átmenetet is kutatja: ahogy a virtuális és fizikai összemosódását tematizálja, úgy ülteti át ezt a logikát a képi határok feszegetésébe az installatív és intermediális kísérletekbe.

A kiállított festmények olyan forma- és színrendszerekben működnek, amelyeken a megbontott struktúrák mintha egy központi gravitációs erő köré rendeződnek és befelé, a középpontban lévő üresség felé tartanának. Ez a dinamika a nézői figyelmet is egy hasonló, szétaprózódó minőségben vezeti. Ahogy a nyers vászonra festett kusza alakzatokat szétbomlásuk folyamatában látjuk, aképpen a tárgyi valóságot is stimuláns hatások, megnyitott böngészőablakok, értesítések és hirdetések hálózatában érzékeljük. A készülékeken keresztül beáramló médiatartalmak átfolynak azon is, ami érinthető és mintegy párhuzamos valóságként egybeolvadnak a testi érzékelés dimenziójával. A virtuális az objektumtól elválaszthatatlanná válik.

Vámos képei feszítetlen nyers vászonra készültek, ami egyrészt az átmenetiségre és a befejezetlenségre utal, másrészt a digitális és tárgyi tér metszetében létrejövő virtuális minőséget próbálja az anyagi, organikus realitásba visszarántani. A művész hagyja, hogy a képi fragmentáció a vászonból kibújó szövetfoszlányokban folytatódjon és a szétaprózódás materiális léptéket öltsön.

A kiállítóteret az acélcsövekből álló installáció kelti igazán életre, ami a percepciót és a befogadás ritmusát szó szerint megtöri. A fényben megcsillanó alkatrészek dinamizálják a teret és megbontják a befogadói figyelmet. Ugyanakkor egy sajátos ritmus kijelölésére is lehetőséget adnak. A fényben csillogó acél egyszerre idéz meg egy urbánus, mégis semleges miliőt, ami szintén összefüggésbe hozható Augé nem-hely elméletével. A nem-helyek – vagyis az identitás nélküli – átmeneti városi terek fizikai lokalizálhatatlanságuk mellett virtuális léptéket is öltenek.

A kiállítás egy kollektív kísérletre invitálja a nézőt: merüljön el a térben és figyelje meg, hogyan működik a figyelme a befogadás során. Ez a törekvés szintén kapcsolódik Byung-Chul Han egyik elméletéhez, miszerint a kortárs világ elveszítette azokat a struktúrákat és rituálékat, amelyek stabilizálják az észlelést. (Han 2020)

A tárlat befogadása közben felfedezhetjük, hogy az installáció milyen ritmust, a képek pedig milyen dinamikát adnak a percepciós érzékelésünknek. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehetséges-e ellenállni annak, ahogyan a virtuális dimenziók beáramlanak a tárgyi valóságba, és szétforgácsolják a figyelmünket? És ha igen, miként lenne ma fenntartható a jelenre és a valóságra irányuló zavartalan odafigyelés?

Vámos János: Fragmented Presence (kurátor: Domokos Ferenc), Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Prága, 2026.03.19-04.12.

Borítókép és a cikk további illusztrációi: a művész és a Liszt Intézet Prága jóvoltából, fotók: Tereza Šimoníková.

Felhasznált irodalom:

Han, Byung-Chul. 2020. The Disappearance of Rituals: A Topology of the Present. Cambridge: Polity Press. (orig. 2019)

Han, Byung-Chul. 2015. The Burnout Society. Stanford: Stanford University Press. (orig. 2010)

Bishop, Claire. 2005. Installation Art: A Critical History. London: Tate Publishing. 2005.

Augé, Marc. 1995. Non-Places: Introduction to an Anthropology of Supermodernity. London: Verso. (orig. 1992)

^[1] A non-lieu, azaz nem-hely Marc Augé elnevezése arra a kategóriára, amely a valódi identitással és történettel nem rendelkező helyeket tömöríti. A nem-helyek látogatóközönsége szintén identitás nélküli, elidegenedett. Például áruház-vásárló, ügyfélszolgálat-ügyfél, állomás-utazó.