Éhes tárgyak puhasága

Impressziók Antalka Zsófia, Metzing Eszter és Szilák Andrea Carnivores című csoportos tárlatáról

Szeptember 9-e és október 12-e között volt látható a Carnivores (Húsevők) című kiállítás a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola fenntartásában működő Medium Galériában. A három fiatal magyarországi alkotó első közös külföldi bemutatkozása a vadász archetípusát, a húsevés asszociációit, illetve a befogadás-intolarencia kettősségét tematizálta intermediális műveken keresztül. Az önállóan is izgalmas művészi praxisokkal rendelkező alkotók kurátor nélkül valósították meg kiállításukat, amely a galéria éves nyílt pályázatán került kiválasztásra. Az alábbiakban a Kontur Magazin helyszíni videója alapján kalauzoljuk végig a tárlaton az olvasókat.

A kiállítás első terme egyfajta előszóként értelmezhető: mindhárom alkotó munkáiból találunk egy-egy jellemző művet, motívumot, amely megelőlegezi a később, nagyobb méretben vagy több elemmel kibontakozó egyéni koncepcióikat. A kiállítást lezáró tárlatvezetésen kiderült, hogy ebben a térben az installálás közben, spontán módon kialakult egy közös mű is: a egyik sarokban áll egy fészek, egy agyagból készült búvóhely (Szilák Andrea), amely három, egérre emlékeztető, gyönggyel kombinált agyagtárgynak (Antalka Zsófia) nyújt menedéket. A kompozíció annyira életszerűnek bizonyult, hogy egy valódi – bár domesztikált – ragadozó (a galerista kutyája) érdeklődését többször felkeltette. (A dolog tettlegességig nem fajult, a műtárgyak épségben hazakerültek.)

A második teremben már egyértelműen kibontakozik a koncepció. A teret Antalka Zsófia nagyméretű, Counter-consumption (Ellenfogyasztó) című szobra uralja, mely egy támadó állásban lévő sáskát idéz. A fémszerkezetre „növesztett” agyagelemek izomkötegeket vagy akár nyársra húzott húsdarabokat is felidézhetnek. A fenyegető hatást ellensúlyozzák a szoborra rögzített gyöngysorok, melyek a törékenységet és a sebezhetőséget szimbolizálják. Az alkotó ezzel a technikával nagyméretű gyöngyfüggöny-installációkat is készít (Példa: Minótaurosz páros kiállítás, acb Galéria, 2024).

Antalka Zsófia kiállított munkáiban a természetes agressziót, az ösztönös életben maradási vágyat – amely főként az állatvilágban más életek kioltásával jár – és a fogyasztói társadalom bekebelező jellegét tematizálja. Az Ellenfogyasztó című szoborral szemben, párként vagy ellenpontként, hasonló anyaghasználatú objektum kapott helyet (Wrestlers – Birkózók), amely első pillantásra természeti népek rituális tárgyának, totemének tűnhetett. A gyöngyfüggöny azonban egy másik történelmi előképet is magában rejt: Fekete Géza Dezső Játszó gyerekek című szobrát rajzolja ki hátulnézetből, amely a szocializmus alatt készült és egy budapesti iskola épülete előtt állt. Az alkotót különösen foglalkoztatta a gondolat, hogy az iskolába siető kisgyerekek minden reggel ezzel az erőszakos jelenettel találkoztak elsőként, miközben az iskolai közegben a verekedés elvileg minden korban nem kívánt cselekedetnek számított.

A gyermekkori agresszió témája Szilák Andrea műveiben is megjelenik, aki családi fotóarchívumból kölcsönzött képek felhasználásával készítette a kiállításon szereplő The Game (A játék) és a Dreamtigers (Álomtigrisek) című munkáját. Mindkét mű a gyermeki játékra és a játékban megjelenő természetes (ösztönös vagy tanult?) agresszióra épít. Kinek ne lenne ismerős, ahogy a kisfiúk bármely történelmi korszakban katonásat játszanak, kardoznak, lövöldöznek, birkóznak…? Egy ilyen önfeledt játékjelenetet rögzít a fotó. De hol a határ bántó agresszió és játék között?

Visszatérve a középső térre. A már említett művészettörténeti előkép (Fekete Géza Dezső: Játszó gyerekek) mellett Szilák is utal egy jól ismert műre (Munkácsy Mihály: Ásító inas, 1844) Yawn, Scream, Laughter (Ásítás, sikoly, nevetés) című kerámianyomatában, amely azt a liminális, zsigeri állapotot ragadja meg, melyben nehéz eldönteni, mi a protagonista megélése és szándéka: ásít az unalomtól, nevet avagy ordít a fájdalomtól, esetleg harctól hevülten. Figyelemre méltó maga a hordozó is: a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán végzett Szilák linóleummetszetről készült agyagnyomatot éget ki, amit végül karamellszínű mázzal von be. A kályhacsempére emlékeztető tárgy jól harmonizál a szocialista kerítéselemek inspirálta fenyegető fogaskerekekkel, avagy csapdákkal, amelyek megjelennek a falon, a földön, illetve néhány kép körül.

A középső terem egyik falát egy kollektív mű, tíz tableten megjelenő rövid videókból álló installáció borítja. Az alkotók olyan hétköznapi jeleneteket gyűjtöttek össze, amelyek kapcsolódnak a hús(evés), valamint a ragadozó és áldozat lét állati és emberi tapasztalataihoz. Láthatunk fehér egeret fogyasztó házi pitont, a vasárnapi ebéd előkészületeként húst mosó kezeket, az avarban szorgoskodó hangyákat, fészkében ülő riadt tekintetű galambot, a talp húsába nyomódó fűszálakat. Létezik, táplálkozik, elpusztul, felfalják, elrohad, valami új nő ki belőle – rajzolódik ki az élet radikális körforgása. A szórt alakzatban installált képernyők közösen egy hibrid szervet alkotnak. A behálózottság érzetét erősítik a tabletek és kábelek közé installált – az élet és halál intézményéből (a kórházból) kölcsönzött – infúziós csövek.

A harmadik, egyben utolsó terem a koncepció pszichológiai rétegeibe kalauzolja a nézőt: az álmok és az érzéki tapasztalások világába. A térben Metzing Eszter karakteres, burjánzó objektjei lebegnek, amelyek néhány éve jellemzik munkásságát: az organikus, egyszerre növényi és emberi/állati szervekre emlékeztető formák finoman hívják be az anyag- és formaasszociációkat, valamint a jungi pszichológia rétegeit.^[1] A kézzel varrt formák készítésének módja is elgondolkodtató: minden egyes tűszúrás egy erőszakos aktus az anyaggal szemben. A munkák értelmezésemben a női szerveket és a ciklust is megidézik, amelyre a színhasználat – törtfehér alapon mélyvörös festett formák – is ráerősít. A koncepció szempontjából kiemelkedő a Mayflower2 (Májusvirág2), amely egy érdekes természeti jelenségre, a ragadozó növény (például Vénusz légycsapója) ellentmondásos létére utal. A munka különlegessége, hogy szárai vagy fogai hajlíthatóak, így a tárgy mozgásba hozható, élővé tehető – akár a nézők által, ami az atmoszférába hívás és az interakció lehetőségét kínálja.

A terem központi falára installált fotóról készült textilnyomat (Szilák Andrea: Sleeping Carnivore – Alvó húsevő) minden ember és állat azonos módon védtelen állapotát, az alvás aktusát jeleníti meg. Az installálás megoldása bravúros: a kép nincs rögzítve a falon, hanem hosszú vasrudak támasztják oda, mintha dárdák hatolnának az alvó testbe. Ugyanezzel az installálási megoldással szerepel a teremben még egy munka, amely egy kéz által foglyul ejtett – vagy épp megmentett – kismadarat ábrázol (Holding hands –Tartó kezek).

A formai és tartalmi síkon túl a kiállított műveknek van még egy nagyon erős rétege, amelyet az anyagok percepciója által létrejövő asszociatív kapcsolatot hívnak elő. Ez a kiállítás koncepciójában is megfogalmazódik: „(…) az áldozat lágy húsát kemény kezek és éles fogak dolgozzák át, elmélyülve az ízekben és a textúrákban.” A sáros hatású agyag, a gyöngyök, a latex, a vászon, a bársony, az éles végződésű fém elemek és vasrudak, a nyers hús, a füge belseje, a sündisznó kievett teteme – mind-mind erős érzéki asszociációkat hívnak elő, melyeket valódi tapintás és illatok nélkül is érzékelni vélünk. Ezek az izgalmas anyagkombinációk mindhárom alkotó munkáiban jelen vannak: Antalkánál a nyers anyag, a fém és az üveggyöngy hármasa, Sziláknál a bársonyos textil, a fém és a mázas agyag, Metzingnél pedig a latex, a biobőr és a nyers vászon, valamint a saját gyártású üveg.

Mind koncepciójában mind vizuális megjelenésében izgalmas volt a Carnivores, amelybe videónk betekintést enged azok számára, akik lemaradtak róla.

Antalka Zsófia, Metzing Eszter és Szilák Andrea: Carnivores, Medium Galéria, Pozsony, 2025.09.09-10.12.

Borítókép: Antalka Zsófia, Metzing Eszter és Szilák Andrea kollektív videóinstallációja a Carnivores című kiállításon. (Fotó: a művészek jóvoltából.)

---

^[1] A művész személyes közlése alapján: az eltérő vastagságú, szálsűrűségű és felületminőségű textúrák felfedezésével párhuzamosan mélyedtem el C. G. Jung analitikus elméletrendszerében (a tudatos és ösztönös határán billegő – félárnyékos – kognitív folyamatok, mint emlék- vagy álomtöredékek felidézése). Az innen kölcsönzött fogalmak, jelenségek boncolgatásakor a textil matériája intellektuálisan is termékeny alapanyagnak bizonyult.