Egy generáció ingoványos útkeresése

Marta Djourina és Koszorús Rita kiállítása a Station Gallery-ben

A pozsonyi Station Contemporary Art Gallery aktuális, Moving Grounds (Mozgó alapok) című kiállítása Marta Djourina (1991) és Koszorús Rita (1989) munkáit mutatja be. A bolgár származású Radostina Doganova által 2021-ben alapított, részben kereskedelmi jellegű galéria viszonylag új szereplő a főváros művészeti színterén, és deklarált célja, hogy ne csak a már befutott alkotóknak, hanem a pályakezdő fiatal művészeknek is láthatóságot biztosítson. A pozsonyligetfalui (petržalka-i) vasútállomás mellett található white cube tér adott helyet Djourina és Koszorús első közös bemutatkozásának. Kettejük munkájának metszete a gyakori helyváltoztatás, a többlakiság, az állandó úton levés, és az utazás iránti igény. Továbbá mindazok a kérdések, amelyek ezekből a tapasztalatokból fakadnak: az otthonosság újradefiniálása, az identitás keresése és a folyamatos átmenetiség megélése.

Marta Djourina Szófiában született, tanulmányait a Berlini Művészeti Egyetemen (Universität der Künste Berlin) és a Glasgow-i Művészeti Akadémián (Glasgow School of Art) végezte, jelenleg Berlinben él és alkot. Művészete a hagyományos festészetben gyökerezik, amelyhez szervesen kapcsolódnak a fotográfia médiumával végzett kísérletei. Képei az eltérő fényjelenségek fényérzékeny papírra gyakorolt hatását, okait és következményeit vizsgálják. Az analóg fotográfia és a festészet összeolvadásából olyan képi eredmények születnek, amelyek előre nem megjósolhatók. Djourina ezt a folyamatot performatív gesztusként értelmezi, amelyben a kép a fény és az anyag találkozásának lenyomataként jön létre.

Djourina számára a fény egyszerre inspiráció, az alkotás eszköze és művészeti kutatásának központi témája. A Station Gallery-ben bemutatott munkái saját fejlesztésű technikával, közvetlen expozícióval készültek analóg fotópapírra. A papírt a művész időnként meghajtja vagy formázza, szoborszerű objektummá alakítva azt. Ennek következtében a felület önmagára vet árnyékot, így a fény és az árnyék játéka finoman beépül a kompozíciókba, és újabb rétegekkel gazdagítja a művek térélményét.

Ezzel az experimentális attitűddel párhuzamosan jelennek meg Koszorús Rita munkái, aki sokkal határozottabban támaszkodik a kanonizált képzőművészeti hagyományokra. Felsőfokú tanulmányait a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskola grafika szakán kezdte Robert Jančovič műtermében, majd a mesterképzést már festészet szakon folytatta Daniel Fischernél. Erasmus mobilitását pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, Bukta Imre és Kiss Péter osztályában töltötte. Festményeinek kiindulópontja az absztrakció, amelyet egyéni szimbólumrendszerével tölt meg. Művészeti érdeklődésének hosszú ideje központi témája az otthonkeresés, a hovatartozás és a kirekesztés kérdésköre, mind személyes, mind szociálpolitikai kontextusban. A kiállításon bemutatott legfrissebb, Prágában készült festményeiben és objektumaiban is hangsúlyosan jelenik meg az utazás és az állandó mozgás motívuma. Éppen ez a mozgás iránti vágy és útkeresés teremti meg a kapcsolódási pontot közte és Djourina között.

Koszorús munkásságában a papír, a vászon és az installáció egyaránt fontos médiumként jelennek meg, amelyek kiindulópontját gyakran a saját fejlesztésű kollázstechnika adja. Ars poeticája szerint a késő modernizmus és a neoavantgárd hagyományaiból merít, ugyanakkor erőteljesen hatnak rá a dadaizmus hagyományai is, különösen Kurt Schwitters merz-képeinek esztétikája.

Koszorús és Djourina térbeli és kétdimenziós alkotásai váltakozva jelennek meg a galéria terében; helyenként az is elmosódik, épp melyikük művét látjuk. A térbe lépve Djourina nagyméretű, a térbe belógatott és a padlóig érő fotográfiája vonzza először a tekintetet, amelyet Koszorús földön elhelyezett textilinstallációi vesznek körül. Ezek egy része az At Home Gallery-ben áprilisban megrendezett önálló kiállításáról származik, amelyről korábban itt írtunk.

A kiállítás dramaturgiájának fontos eleme a munkák kiegyensúlyozott elhelyezése: ahol az egyik művész alkotása térbelivé válik, ott a másiké is követi ezt az irányt. A harmónia a színhasználatban is megmutatkozik: mindkét alkotó erőteljes színekkel és tónusokkal dolgozik, mégis a falak nincsenek túlterhelve, így minden mű érvényesen tud megszólalni. A kiállított munkák között vissza-visszatérő formák és színek jelennek meg, mintha a két művész tudatosan egymásra hangolódva dolgozott volna, nem pedig egy kurátori válogatás különböző, korábbi műveikből.

A kiállított művek és site-specific installációk nemcsak Djourina és Koszorús állandó útkeresését tematizálják, hanem Viktória Pardovičová kurátori koncepcióján keresztül felvetik a közép-kelet-európai művészek „emigrációs szindrómájának” témakörét is, vagyis a posztszocialista térségben élők gyakori elvágyódását. A kurátor rámutat, hogy ez az érzés különösen erőteljes a ’90-es évek generációjában, akiknek gyermekkorát a frissen megnyíló határok ígérete és a nyugat felől érkező fogyasztói kultúrához való felzárkózás ambíciója egyaránt meghatározta.

A galéria terében a két művész egymástól független, mégis párhuzamos tapasztalata és annak vizuális feldolgozása találkozik. Az értelmezéshez további réteget ad, hogy a Station Contemporary Art Gallery a névtelenség, a mozgás és a készenlét egyik jellegzetes helyszíne, a pozsonyligetfalui vasútállomás közvetlen szomszédságában – ahogyan erre már maga a galéria neve is utal.

A régió fiataljai számára alapélmény a mobilitás és a helyhez kötődés kettőssége – az országhatárokon való várakozás, igazoltatás és vám, majd ezek teljes eltörlése. A rendszerváltás utat nyitott a folyamatos és szabad mozgás előtt, ugyanakkor egy egész generáció kollektív tapasztalatába beépült az ideiglenesség és a gyökértelenség érzése is.

Az egykori szovjet blokkban felnövő fiatal felnőttek otthonkeresés-élménye kapcsán nehezen tudok elvonatkoztatni saját, ’90-es évekbeli generációs tapasztalataimból és az ehhez kötődői lakhatási válságtól, ami egy kiemelkedő régiós probléma. Yegor Vlasenko cikkében rámutat, hogy a régió 1980–1990-es évekbeli gazdasági átalakulása a lakáspolitika radikális paradigmaváltásához vezetett, amely jelentős változásokat hozott a lakhatás területén. A Szovjetunió megszűnése és a gazdasági liberalizáció az ingatlanok privatizációját is magával hozta, melynek következtében a megfizethető lakhatás lehetősége 2025-re gyakorlatilag eltűnt, miközben a növekvő infláció tovább súlyosbítja a helyzetet.

Felmerül tehát a kérdés, milyen összefüggés van az „emigrációs szindróma” és a „gyökértelenség” érzése között. Hogyan alakulhatna ki egy generációban a hovatartozás stabil érzete, vagy legalább az erre való igény, amikor a saját, stabil exisztencia kialakítása is óriási kihívásnak bizonyul?

A művészeti szcénában különösen erőteljesen érzékelhető az a jelenség, hogy a mobilitás egyre inkább kulturális tőkeként működik. A művészek több országban való jelenléte nemcsak a megnövekedett láthatóság miatt előnyös: a szakmai nyitottság, a nemzetközi beágyazottság és a kulturális érzékenység természetes velejárói a rezidenciaprogramoknak és a rövid- vagy hosszú távú külföldi tartózkodásoknak. A többes kötődésű alkotók számára – mint amilyen a szlovákiai magyar Koszorús is – szinte magától értetődő lehetőség, hogy egyszerre két-három kulturális közegben legyenek jelen és formálják azokat. Sok más művész számára azonban ez korántsem adott, a mobilitás mégis elvárás: az utazás, a saját költségen megvalósított külföldi rezidencia egyre inkább feltétele annak, hogy releváns és korszerű szakembernek tekintsék őket.

A Moving Grounds című kiállítás azonban nem kíván választ adni arra, mi motiválja a bemutatott alkotók állandó mozgás iránti vágyát. A kurátor – a vasútállomás közelségével párhuzamba állítva – a kiállítóteret olyan helyszínként jelöli meg, amely teret ad a névtelenségnek és az elmozdulás lehetőségének, ám ezen túl nem kínál további értelmezési irányokat, amelyek segítenék feltárni, miként válhatott a többlakiság a mai művészgeneráció egyik meghatározó tapasztalatává. Bár izgalmas volna e jelenség tágabb, vizuálisan is kibontott diskurzusa, addig az eltérő hátterű művészek kollektív élményeinek egymás mellé helyezése is fontos első lépést jelent a mélyebb megértés felé.

Koszorús Rita és Marta Djourina: Moving Grounds (Mozgó alapok), Station Contemporary Art Gallery, Pozsony, 2025.11.7-11.29.

Borítókép: a Mooving Grounds kiállítás részlete Marta Djourina képének részletével és Koszorús Rita objektjeivel. Fotó: _isonative. A Station Gallery jóvoltából.