Redőzött ipari örökségünk

A somorjai At Home Galériában 2026. október 7. és november 29. között látható Szőke Erika Enveloppe – Ipari alkímia és kémiai emlékezet című kiállítása, amely Pézman Andrea vendégművésszel együttműködésben jött létre. A tárlat kísérleti fotográfiákon és vegyes média installációkon keresztül értelmezi újra egy egykori ipari komplexum összetett történetét és rétegzett örökségét.

A több hónapon át zajló kutatási projekt középpontjában az észak-komáromi erődrendszer közelében található egykori lőszergyár épületegyüttese áll. A helytörténeti vonatkozások megértéséhez Martina Ivičič kurátori szövege nyújt támpontokat. Eszerint a területet, amely az erőd védelmi övezetének részeként az Enveloppe nevet viselte, a 19. század elején, a Vág-Duna menti vizenyős területek feltöltésével alakították ki. Itt létesült 1912-ben a Tüzérségi Laboratórium (Artillerie Laboratorium), amely a helyőrség lőszerellátását biztosította, majd az első világháború idején a Császári és Királyi Tüzérségi Kutatóintézetnek (Kaiserlich-Königliche Artillerie-Forschungsanstalt) is otthont adott. A háborút követően a hadiüzem megszűnt, az épületegyüttes pedig fokozatosan új funkciókat kapott, többek között dohánygyár, iskola és villanytelep működött a területén. A második világháború alatt ismét katonai használatba került, majd 1945 után ipari és gazdasági célokra hasznosították tovább. Az egykori lőszergyár máig fennmaradt épületei egy összetett ipari infrastruktúra részei voltak. A gyártócsarnokok mellett igazgatási épületek, tiszti pavilonok, munkásszállások, raktárak, üvegház, valamint gőzfürdő és az azt kiszolgáló gőzerőmű is működött.

A kiállítás ezt a történeti rétegzettséget nem pusztán dokumentálja, hanem az egykori ipari tevékenységekhez kapcsolódó anyagok és kémiai folyamatok felől közelíti meg. A lőszergyártás alapanyagai, a gyár területéről származó maradványok és a különböző kémiai reakciók egy, a kiállítás egészén végigvonuló alkímiai kísérletsorozat részeivé válnak.

A lőpor három alapanyaga a kén, a faszén és a salétrom. Ezek közül kettő központi szerepet kap a galéria földszinti terét szinte teljesen kitöltő origamiinstallációban. A több négyzetméteren elterülő, szénnel festett papírlapokon mintha zúzmara csillanna, ami valójában a szénre felvitt salétrom kristályainak kicsapódása. A háromszög alakúra hajtogatott papírokból felépülő installáció egyúttal a történeti terület formájára is utal, amely a komáromi erődrendszer geometrikus védelmi vonalának része volt. Az installáció mellett, a fal mentén éppen csak annyi hely marad, hogy egy-egy látogató átjusson a helyiség másik felébe, ahol az elhagyatott gyárat ábrázoló fotográfiák tekinthetők meg. A központi installáció meghatározó anyagához, a szénhez a kurátori szöveg a lőporgyártás mellett a szűrés és a megtisztítás képzetét is társítja. Ebben az értelmezésben a szénnel megtöltött tér a láthatatlan mérgek és a múlt traumáinak jelképes szűrőrendszereként jelenik meg.

Míg a zsinagóga alsó tere az épületkomplexum kiüresedett tereit és maradványait idézi, a karzatra lépve mintha egy működő laboratóriumba érkeznénk. A hét állomásból álló kutatóhelyiség egyes munkái az Enveloppe területének történeti átalakulását követik végig. A kiállítás ezen a ponton a történeti bemutatás helyett az anyagok vizsgálatára helyezi a hangsúlyt. A különböző kémiai eljárások a terület egykori funkcióit és azok anyagi nyomait idézik meg.

1. Tisztítás

Ahhoz, hogy a vizenyős területen ilyen összetett épületegyüttest alakítsanak ki, meg kellett teremteni a megfelelő körülményeket, vagyis át kellett alakítani a tájat. Az első állomás ezt a beavatkozást a tisztítás fogalmán keresztül közelíti meg. A szóhasználat feszültséget teremt, hiszen itt a „megtisztítás” valójában a természeti környezet felszámolását jelenti. Szőke a tisztítás fogalmát a fertőtlenítéssel társítja, és a folyamat metaforájaként a köznyelvben sokszor fertőtlenítőszerként kezelt, ám valójában hordozóanyagként működő zeolitot alkalmazza. A talajt „letisztítva” jelenik meg az épület, amely aztán évtizedekig ad helyet az emberi munkának. A beavatkozás így egyszerre jelenti a természet átalakítását és egy új ipari környezet megteremtését.

2. Dohánygyártás

Az első világháború után a területre beköltözött a prágai dohánygyár. A dohánylevelekből készült főzet és a vörösvérlúgsó finom, világoskék árnyalatokban jelenik meg a papíron. Az egész kiállítást végigkísérő hajtogatott képfelület egy dohánylevél erezetét mutatja. Az emberi tüdő szerkezetét idéző kép így összekapcsolja az embert, a terméket, amelyet fogyaszt és a helyet, ahol azt előállították.

3. Talajminőségi teszt

Szőke kísérlete a terület talajának minőségére irányul. A fenolftaleinnel és ezüst-nitrát-oldattal kezelt, lúgos talajkivonatba mártott papír a gyári alkalmazottak regisztrációs nyomtatványát idézi. A papír egyszerre rögzíti a talaj kémiai tulajdonságainak nyomait és az emberi adminisztratív munka lenyomatát, mintha mindkettő ugyanolyan ellenőrzést igényelne.

4. Fertőtlenítés

A következő állomáson egy 1962-ből származó üzemi napló és egy Betadinba áztatott, lőszergyári dolgozókat ábrázoló 1914-es fénykép jelenik meg. A dolgozók alakjainak láthatóvá tétele a látogatóra van bízva, aki C-vitamint csepegtetve tudja felfedni a fényképen szereplő alakokat. Kik dolgoztak ott az előző évszázadban? Milyen munkakört töltöttek be? Milyen volt a gyári munka számukra? Vannak kérdések, amelyekre már nem tudunk választ adni. A fénykép láthatóvá tételével azonban legalább az arcok ismét előbukkannak, és lehetőség nyílik közelebb kerülni azokhoz, akik a gyár mindennapjait alakították.

5. Fosszíliák

A lignit-barnaszén-pigmenttel készített képek az iparosodás előtti tájat idézik, amelyet Szőke Erika saját gyűjtésű növények főzetével hívott elő. A harasztok törzsébe tartozó páfrányok 400 millió éve részei bolygónk flórájának, így a legősibb növénycsoportok közé tartoznak. Jelenlétük arra is emlékeztet, hogy a természet képes visszafoglalni a teret, amelytől az emberi beavatkozás megfosztotta.

6. Élő kultúrák

Szőke előző kiállításán is szerepet kaptak az élő kultúrák, köztük a kefir (a projektről írt recenziónk itt olvasható). Ebben a munkában a kefir a gyárban gyűjtött porral, üledékkel és rozsdával keveredik. Ezzel a keverékkel a művész az egykori dolgozók utolsó műszak után hátrahagyott, ma is elhagyatottan heverő cipőit hívja elő. A kefir jótékony és védelmező hatásának képzete a művész szándéka szerint a gondoskodás gondolatát kapcsolja ezekhez a hátrahagyott tárgyakhoz.

7. A fegyverkezés anyagi emlékezete

A cementálás folyamatán keresztül visszatérünk az Enveloppe háborús múltjához. A cementálás a fémkinyerés egyik módja: a kémiai folyamat során egy oldatban lévő fémionokat egy másik reakcióképesebb fém segítségével elemi fém formájában választanak ki. Eközben a reakcióképesebb fém feloldódik, miközben a kevésbé reakcióképes fém kiválik az oldatból. A bronz, az alumínium, a vas és az ón a lőszergyártás egyes fázisait, így a hadviselést idézik. Az anyagok kicsapódása, átalakulása, eltűnése tehát a történeti emlékezet változékonyságával is párhuzamba állítható. A háborús traumák Pézman Andrea nagyméretű, katonai hordágyakat formáló installációin is visszaköszönnek, amelyek katonai lőszerek ikonográfiáját idéző motívumokkal nyomtatott japán papírból készültek. A háború súlyos következményei, az emberi test és lélek sérülékenysége a hordágyak funkciója és a gyűrt papír törékenysége közötti feszültségben válnak érzékletessé. 

Szőke Erika a gyár múltját, annak különböző szakaszait mutatja be, míg Pézman Andrea munkái az ipari tevékenység áldozataira irányítják a figyelmet. A két művész alkotásai nem csupán egy regionális ipari, építészeti vagy történeti örökséget mutatnak be, hanem komáromi gyár(ak) egymásra rakódó történeti rétegeit tárják fel. A hajtogatás és a gyűrés a papírfelületeket is rétegzetté teszi, így az örökség feltárása a művek anyagában és térbeli szerkezetében is megjelenik. A laboratóriumi munkák mellett a komplexum elhagyatott épületeiről és azok részleteiről készült kísérleti fotográfiák és nyomatok is láthatók. Dokumentarista jellegük visszavezet a kiállítás kiindulópontjához: a valós helyszínhez, ahol a gyár elhagyatott terei várják, hogy ismét új funkciót nyerjenek.

Izgalmas lenne, ha a projekt az eredeti helyszínen is bemutatkozhatna, és a művek térbelileg is összekapcsolódhatnának az általuk megjelenített korszakokkal. Számomra mindig lebilincselő, amikor egy tér történelmi rétegeit összefüggéseikben mutatják meg, kiváltképpen, ha ez túlmutat egy idővonal felrajzolásán és fényképek egymás mellé rendezésén. A kiállítás végső soron arra is rámutat, hogy a helyi történetek nem tűnnek el nyomtalanul akkor sem, ha az őket őrző épületek elveszítik eredeti funkciójukat, vagy idővel maguk is az enyészeté lesznek. Megismerésük és újraértelmezésük talán ahhoz is közelebb vihet, hogy újragondoljuk ezeknek az épületeknek a lehetséges szerepét és jövőjét. 

Szőke Erika és Pézman Andrea (vendégművész): Enveloppe – Ipari alkímia és kémiai emlékezet (kurátor: Martina Ivičič), At Home Galéria, Somorja, 2026. október 7. – november 29.

Borítókép: Cséfalvay Á. András, a művész jóvoltából