Nők a betűk mögött

A Natural Enemies of Books és a How many female type designers do you know? című kiadványok alapján

Tavaly nyáron a stockholmi Konst-ig könyvesboltban megszólított egy frissen megjelent kötet: How many female type designers do you know? – I know many and talked to some! (Hány női betűtervezőt ismersz? – Én sokat ismerek, és néhányukkal beszéltem is!). Hamarosan megérkezett a budapesti ISBN+ kínálatába is, ráadásul nagy örömömre egy vele párbeszédbe állítható kiadványra is rátaláltam ott, melynek címe Natural Enemies of Books – A Messy History of Women in Printing and Typography (A könyvek természetes ellenségei – A nők zűrzavaros története a nyomdaiparban és a tipográfiában). A két hosszú című, igényesen kivitelezett kötet hiánypótló vállalkozás, mivel a nyomdaipar, a tipográfia, azon belül pedig a betűtervezés történetének feminista olvasatát nyújtják, az ellenkanonizáció^[1] gyakorlatát követve.

A nők továbbra is alulreprezentáltak az említett területeken, ami a mindennapjainkat meghatározó nemi egyenlőtlenségekből fakad. Nem véletlen, hogy mindkét kiadvány létrehozása olyan államokhoz köthető (Hollandia és Svédország)^[2] amelyek nemzetközi szinten is élen járnak az esélyegyenlőségi törekvések előmozdításában.

A How many female type designers… betűtervezéssel foglalkozó nők múltját és jelenét vizsgálja arra keresve a választ, hogy milyen társadalmi, kulturális és történelmi tényezők alakíthatják a nők betűtervezői karrierjét, és miért maradnak gyakran láthatatlanok az iparágban. Harmadik, lila borítójú kiadását a marginalizált hangok publikálása iránt elkötelezett eindhoveni Set Margins’ valósította meg 2025-ben, Eindhovenben. Az eredeti kiadás 2020-ban jelent meg, rózsaszín, illetve piros borítóval az azonos városban működő Onomatopee kiadónál. 

Az ADC Awards által díjazott könyv címe magában foglalja Yulia Popova szerző, szerkesztő és grafikai tervező (betűtervező), kutatásának kiindulópontját. Popova egy konferencián vette észre, hogy feltűnően nagyobb arányban szerepeltek férfiak az előadók között, így talált rá Isabel Urbina Peña 2015-ben indított (ma már archív) honlapjára, amely az iparág nemi arányaira vonatkozó statisztikákat közölte: az Egyesült Államokban a művészeti hallgatók 55-70%-a nő, mégis, az egyetem elvégzése után csak kis százalékuk nyer versenyeket, ad elő konferenciákon, tagja zsűrinek vagy éppen tölt be vezető pozíciót intézményekben, szervezetekben. Popova arra volt kíváncsi, mi állhat a jelenség mögött, feltételezve, hogy az eredmények nem magyarázhatóak egyszerűen a tehetséggel.

Női tipográfus példaképek után kutatva számos összefüggést azonosított, amelyeket a kötetben disszertációs igényű alapossággal, ugyanakkor személyes, feltáró narratívában bont ki. Annak ellenére, hogy Popova a kötet megvalósításában egyedüli szerzőként, szerkesztőként és grafikai tervezőként meghatározó szerepet vállalt, munkája folyamatos párbeszédben áll egy tágabb szakmai diskurzussal: tanulmányokra és azok recepciójára reflektál, valamint interjúkon keresztül több nézőpontot szólaltat meg.

A szintén 2020-ban megjelent Natural Enemies of Books a nők nyomdaipari és tipográfiai történetét elemzi, a múltra fókuszálva, miközben maga a kötet kollektív alkotásként, szerkesztői és kivitelezői csapatok együttműködésében jött létre. A könyvet a Londonban és Gentben működő Occasional Papers adta ki többek között a Swedish Arts Grants Committee támogatásával. A szerkesztés az MMS feminista grafikai tervezőcsoport, vagyis Maryam Fanni, Matilda Flodmark és Sara Kaaman érdeme, akik a tervezésre szintén egy kollektívát, az Eller med a nevű grafikai stúdiót – Lotte Grønneberg, Karen Grønneberg és Marte Meling Enoksen – kérték fel. A kiterjedt csapatmunka a koncepció része, melynek alapja az 1937-ben publikált úttörő jelentőségű Bookmaking on the Distaff Side (Könyvkészítés női ágon) című kiadvány, amely női nyomdászok, illusztrátorok, szerzők, tipográfusok és betűszedők munkáiból állt össze.

A Natural Enemies of Books egyik legnagyobb erénye, hogytanulmányait a Bookmaking on the Distaff Side egy-egy részletének fakszimile^[3] változata választja el. A fejezetenként egyedi tervezésű, eltérő papírra nyomtatott 1937-es kötetből ugyanis mindössze száz példány készült, tehát már szinte hozzáférhetetlen. Az MMS fejezetválasztói ráadásul az általuk készített pasztapapírok digitális képét mutatják, mellyel Delight Rushmore előtt tisztelegnek, aki az eredeti kiadvány összes példányához azonos technikával készített egyedi borítót. A szerkesztők célja az alapul vett kötet kortárs változatának létrehozása volt, a benne szereplő nők munkakörülményeinek feltárása és további kollektív gyakorlatok keresése. Mindezzel a szabad, ám bizonytalan szabadúszó tervezőgrafikusi lét gyökereit szerették volna megérteni, amihez természetesen saját tapasztalatokkal kötődtek.

A kollázsszerű tervezési elv és a szerkesztők logikája összhangban áll az alcímmel, amely Martha Scotford Messy History vs. Neat History: Toward an Expanded View of Women in Graphic Design^[4] (Rendetlen vs. rendezett történelem: a tervezőgrafikában dolgozó nők tágabb szemléletű megközelítése) című tanulmányára utal. A főcím Anne Lyon Haight, a Bookmaking on the Distaff Side kötetben – a Natural Enemies of Books-ban pedig fakszimileként – olvasható szövegéből ered, amelyben William Blades kijelentésére reflektál, miszerint a nők a könyvek ellenségei közé tartoznak, ahogy például a kosz és a könyvmolyok. Haights női könyvgyűjtőkről szóló írásában többek között megemlíti a középkori német apácát és költőnőt, Hrotsvithát. Ezért szövegét Anne Heyneman, a könyvtárban részeg apácákat ábrázoló fafaragása illusztrálja, amely a kiadvány borítóján is látható.

A kötetben a fakszimiléken kívül korábban betűszedőként dolgozó nőkkel – Inger Humlesjö, Ingegärd Waaranperä, Gail Cartmail és Megan Dobney – készített interjúrészleteket és négy szöveget találunk. Kathleen Walkup művészkönyv-kutató a Distaff Side nevű női szervezet kontextusát tárja fel kiadványuk kulcsfontosságú szereplőin keresztül, akik Jane Grabhorn (saját nyomdája Jumbo Press nevén működött), Edna Beilenson (férjével együtt vezette a Peter Pauper Press kiadót) és Beatrice Warde (tipográfiatörténészként a Monotype Corporation marketingmenedzsere volt) voltak. A második szövegben Ida Börjel költő Gertrude Stein és Laura Riding kapcsolatáról ír, ezután Jess Baines a See Red Women’s Workshop tagjaként a Women’s Liberation Movement idején Londonban üzemelő feminista nyomdák működésébe enged betekintést; végül Ulla Wikander gazdaságtörténész az 1800-as évek végén tipográfiai pályára lépő nők és a férfiak közötti küzdelmet mutatja be.

Felépítését tekintve a két vizsgált kötet hasonló, ugyanis a How many female type designers is három szöveggel indít Popova tollából, aki a statisztikák feltérképezése után a témát vizsgáló esszékre reflektál, köztük Verena Gerlach rövid terjedelmű, de nagy vitát eredményező Where Are the Women in Type Design? című cikkére. Gerlach elutasítja azt a megközelítést, mely a betűtervezést túl technikai szakmának tartja a nők számára. Szerinte türelem kell hozzá, mint a hagyományos női kézműves tevékenységekhez, valamint magabiztosság – a betűtípusok nyilvánosságra hozatalához, a szerepléshez és a kapcsolatépítéshez –, amelyre a férfiakat a szocializáció során erőteljesebben ösztönözzük. Emellett felhívja a figyelmet arra is, hogy a társadalmi struktúrákból adódóan a nők számára nehezebb összeegyeztetni a karriert és a családalapítást, ami az egyik oka a tárgyalt területen való kisebb láthatóságuknak.

Popova ezután a 18. és 19. században aktív és az iparág fejlődéséhez kimagaslóan hozzájáruló női betűtervezőkről ír, betűtípusaikat is bemutatva. Ehhez a feminista aktivistákból álló Alphabettes listáját egészítette ki: Anna Simons, Hildegard Henning, Elizabeth Colwell, Maria Ballé, Friedel Thomas, Franziska (Franzisca) Baruch, Elizabeth Friedlander, Ilse Schüle, Gudrun Zapf von Hesse, Anna Maria Schildbach. Ezenkívül különböző vélemények szemléltetése érdekében tizennégy, a tipográfia területén meghatározó nővel beszélgetett, akik Gayaneh Bagdasaryan, Veronika Burian, Maria Doreuli, Louise Fili, Martina Flor, Loraine Furter, Jenna Gesse, Golnar Kat Rahmani, Indra Kupferschmid, Briar Levit, Zuzana Licko, Ana Regidor, Fiona Ross és Carol Wahler.

Zuzana Licko – az egyik legismertebb női betűtervező – a technológia átalakulását emelte ki a vele készült interjúban: „A betűtervezés története a nehéz gépek és ipari anyagok, például az ólomöntés használatában gyökerezik, amelyeket hagyományosan férfiak munkájának tekintettek. Ma természetesen a betűtervezés már a digitális technológiára épül, így minden olyan vizuális művész számára hozzáférhetővé vált, aki nyitott a számítógépes technológiára.”^[5] A kötet tehetséges női tipográfusok munkáinak látványos gyűjteményével zárul, megvilágítva az általuk készített betűtípusok sokszínűségét.

A két kiadvány célkitűzése lényegében azonos, ám a How many female type designers elsősorban a női betűtervezők láthatóvá tételére, illetve láthatatlanságuk megértésére helyezi a hangsúlyt, míg a Natural Enemies of Books a Bookmaking on the Distaff Side-ból inspirációt merítve a feminista nyomdaipari és tipográfiai kollektívákat állítja középpontba, melyek kulcsfontosságúak voltak a női mozgalmak fejlődésében. Jess Baines a következőképpen foglalta össze a könyvben a feminista nyomdák jelentőségét: „fennállásuk nagy részében pénzügyileg marginálisak voltak, ugyanakkor szerves részét képezték annak a női mozgalmi kultúrának, amely saját sajtót kívánt létrehozni, és ezeket a nyomdákat egy alternatív feminista valóság előfutárainak és megteremtőinek tekintette. Olyan terek voltak ezek, ahol a feministák új készségeket sajátíthattak el, kapcsolatokat építhettek, hierarchiaellenes munkamódszerekkel kísérletezhettek; miközben kézzelfogható és támogató erőforrást jelentettek a női mozgalom számára.”^[6] (A szerző fordítása.)

Zsebkönyv méretének köszönhetően mindkét kiadványt könnyen tudtam hordozni, habár a budapesti metrón olvasva feminista szemléletük éles kontrasztot képzett a magyarországi társadalmi kontextussal, ahol a nemek közötti egyenlőség az Európai Unión belül a második legkedvezőtlenebb helyzetben van.^[7] Tágabb összefüggésben viszont a feminista kiadványkultúra nem értelmezhető a nők kizsákmányolására is épülő kapitalizmus^[8] keretein kívül, amennyiben a könyvnyomtatást kapitalista tevékenységnek^[9]tekintjük. Mindazonáltal a polgári nyilvánosságba^[10] a nők elsőként a nyomtatott kultúrán^[11] keresztül tudtak belépni – erre a kettősségre világít rá a két kötet eltérő, mégis egymással párbeszédben álló perspektívákból.

Borítókép: Popova, Yulia (2025): How many female type designers do you know? – I know many and talked to some! (Fotó: Anette Behrens, a Set Margins’ honlapjáról.)

---

^[1] Az ellenkanonizáció a kánon kialakításának olyan kritikai gyakorlata, amely a domináns kánonból kiszorult szerzők, művek vagy hagyományok láthatóvá tételére törekszik.

Assmann, Jan (2018): A kulturális emlékezet – Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Budapest: Atlantisz Könyvkiadó, 131.

^[2] European Institute for Gender Equality (2025): „Gender Equality Index” (letöltve: 2026.02.01.).

^[3] Régi könyv, nyomtatvány pontos hasonmása.

^[4] Martha Scotford (1994): Messy History vs. Neat History: Toward an Expanded View of Women in Graphic Design, Visible Language, 28(4): 368–388.

^[5] Popova, Yulia (2025): Interviews with Designers – Zuzana Licko, in Yulia Popova, szerk., How many female type designers do you know? – I know many and talked to some!, Eindhoven: Set Margins’, 188. Angol eredeti: „The history of type design is rooted in the use of heavy machinery and industrial materials such as lead founding, which had traditionally been considered men’s work. Today, of course, the discipline of type design is rooted in digital technology, so it has become available to any visual artist who embraces computer technology.”

^[6] Baines, Jess (2020): A Darn Good Idea: Feminist printers and the Women’s Liberation Movement in Britain, in Maryam Fanni, Matilda Flodmark és Sara Kaaman, szerk., Natural Enemies of Books – A Messy History of Women in Printing and Typography, Stockholm: Occasional Papers, 91. Angol eredeti:  „The feminist printshops were, for the most part, financially marginal throughout their existence, but they were also part of a women’s movement culture that wanted its own presses and saw them as contributing to and prefiguring an alternative feminist reality. They were places where feminists could learn new skills, forge relationships, experiment with anti-hierarchical ways of working, while simultaneously providing a tangible and enabling resource for the women’s movement.”

^[7] European Institute for Gender Equality (2025): „Gender Equality Index” (letöltve: 2026.02.01.).

^[8] Fraser, Nancy (2024): Kannibál kapitalizmus. Hogyan falja fel a rendszer a demokráciát, a gondoskodást és a bolygót, Budapest: Open Books.

^[9] Barbier, Frédéric (2005): A könyv története, Budapest: Osiris, 104.

^[10] Habermas, Jürgen (1993): A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Budapest: Századvég, Gondolat.

^[11] Eisenstein, L. Elizabeth (1979): The Printing Press as an Agent of Change, Cambridge: Cambridge University Press.