2025-07-23

Második műszak

A reproduktív munka társadalmi pozíciója Magyarországon

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) berkein belül megvalósult Anya képzőművész! Apa kurátor! című interjúsorozat az elmúlt években szülővé vált képzőművészek tapasztalatait tárja fel a művészeti praxis és a szülővé válás relációjában felmerülő speciális helyzeteken keresztül. Nem a műalkotások témája felől közelíti meg a kérdést, hanem a reproduktív munka és a képzőművészeti munka irányából. A szülővé válás, azon belül is az anyaság témája a képzőművészeti mezőben mára láthatóságot szerzett magának globális szinten, miközben a magyarországi szcénában még mindig alulreprezentált. A projekt célja a téma láthatóságára összpontosuló törekvések folytatása, ezért készült egy kiadvány is, melyben az interjúk rövidebb, átláthatóbb formában jelentek meg. A kiadvány egyik bevezető szövegét, Tóth Boglárka A reproduktív munka társadalmi pozíciója Magyarországon című tanulmányát az alábbiakban közöljük.

A nemek közötti társadalmi egyenlőtlenségek összetett okait a munka fogalma felől érdemes vizsgálni, ha meg akarjuk érteni, hogy miért aktuális probléma a mai napig. Bár a munkaerőpiacra való belépés lehetősége mára egyenlőbbnek tűnik a nemek tekintetében, de ez valójában az iparosodás következménye: a kapitalista termelés hatékonyságának növelése érdekében mára férfiak és nők egyaránt dolgoznak. Azonban a fizetés és a vezetői pozíciók tekintetében még mindig számottevőek a nemi különbségek.

A probléma okainak feltárásához a reproduktív munkák társadalmi struktúrába való illeszkedését vizsgálom, amihez a társadalmi reprodukció és a láthatatlan munka fogalmi készletét használom. Az 1970-es években bontakozott ki az a házimunka köré szerveződő elméleti diskurzus, amely a nők munkaerőpiaci integrációjának társadalmi következményeire reflektált. A házimunka-vita akkoriban radikálisnak számító alapállítása az volt, hogy a nők alárendeltségének okát ne a fizetett (produktív munka), hanem a fizetetlen munkavégzés körülményeiben keressék, vagyis a reproduktív munkákban. Ahogyan Csányi Gergely és szerzőtársai a reproduktív munka fogalmát meghatározzák: „Azt a folyamatot, amely során az élet újratermelése a kapitalista termelés részévé válik, a reprodukció, társadalmi reprodukció vagy reproduktív munka kifejezésekkel szokás megragadni. Ezek a kifejezések magukba foglalják azt a folyamatot, ahogy a kapitalizmus átalakítja és felhasználja a szeretet, a szex, a gondoskodás és a házimunka gyakorlatait, úgy, hogy azok a tőkés felhalmozás logikájába illeszkedjenek.”^[1] Az érvelés szerint az élet rövidtávú – az ember életben maradásához szükséges tevékenységek, például a házimunka – és hosszútávú – a gyermekek világrahozatalához és felneveléséhez kapcsolódó munka – újratermelésével járó feladatok a háztartáson belül zajlottak, nagyobb részben a nőkre hárultak, és többségében láthatatlanok maradtak.

fortepan 273884 (1) — Háziasszony a 60-as évekbeli Magyarországon. (Kép forrása: Fortepan / Szilvási hagyaték)

A vita egyik prominens alakja, Wally Seccombe 1974-ben írott szövegében^[2] arra mutatott rá, hogy a házimunka egyenlő a munkaerő újratermelésével, és mivel az nem piaci tényező, így a kapitalizmus logikáját tekintve gazdasági szempontból nincsen konkrét értéke. Ennek magyarázata, hogy nem termel értéktöbbletet, ami a tőkés elsajátítás alapja lehetne. A következő évben, a téma megkerülhetetlen alakja, Silvia Federici egy kiáltványban hangsúlyozta^[3], hogy a nők kizsákmányolása nemcsak gazdasági szempontból releváns, hanem legalább annyira politikai ügy is. Seccombe rámutatott a reproduktív munkák fizetetlen jellegére, Federici pedig arra, hogy politikai stratégia érdekében meg kell tagadnunk ezt a fizetetlen jelleget azért, hogy lelepleződjön a kapitalizmus kizsákmányolása a nők szeretetből elvégzett reproduktív munkáját illetően.^[4] 1984-ben Arlene Kaplan Daniels bevezette a diskurzusba a láthatatlan munka fogalmát.^[5] Mivel a házimunkával és a gyermekneveléssel járó feladatok nagy része otthon zajlik, ezért az ezekbe fektetett munka gazdasági szempontból láthatatlan marad.

Bár a házimunkáról szóló vita azt a reményt kelthette a nőkben, hogy strukturális változást indít el a társadalomban, a statisztikák máig azt bizonyítják, hogy az otthoni láthatatlan munkák továbbra is főként a nőket terhelik. Hazánkban pedig különösen rosszak a mutatók ebből a szempontból. 2024-ben Magyarország a második legrosszabb helyen szerepelt a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézet mérései szerint. A nők átlagosan kevesebb pénzzel tudnak hozzájárulni a családi kasszához, hatalmi pozíciókat pedig jelentősen kisebb arányban foglalnak el a férfiakhoz képest.

Ez a jelenség szintén arra vezethető vissza, hogy a reproduktív munkák nagy százaléka a nőket terheli, amelyet második, vagy akár harmadik műszakban végeznek fizetetlenül. Ennek következtében kevesebb idejük marad a produktív munkára, a gyermeknevelés mellett kevésbé rugalmasak munkaerőként, ezért kiszolgáltatottabbá válnak. Az elmúlt évek legfontosabb kutatása a témában – amely rámutatott, a magyar nők munkaerőpiacon végzett munkája és a gondoskodással járó feladataik között feszülő ellentétekre – Nőügyek címmel jelent meg 2018-ban. Ahogyan Csernus Fanni, az Amnesty International Magyarország nemek közötti egyenlőség szakértője fogalmaz: „(…) a fizetetlen munka elvégzése a fizetett munka rovására megy. Emellett azt eredményezi, hogy a nőknek kevesebb esélyük van az informális szakmai kapcsolatok építésére, továbbképzésekre, így az előléptetésre és a magasabb jövedelemre. Vagyis, nagyobb eséllyel kerülnek anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe.”

Abban, hogy a reproduktív munkák elosztása egyenlőbbé váljon, egyéni szinten is van felelősségünk, de valójában a produktív munka színterén kellene érdemi változásnak történnie. Ha a gyermeknevelés kérdését vizsgáljuk, ma Magyarországon a csecsemőgondozási díjat (CSED) csak a nők vehetik igénybe (kivéve néhány speciális élethelyzetet). Ez egy olyan szituációt teremt, amelyben az a konzervatív családmodell erősödik, miszerint a nők feladata elsősorban a család ellátása, míg a férfiaké a pénzkeresés. Míg a nők minimum két, maximum huszonnégy hétig jogosultak az állami támogatásra abban az esetben, ha nem dolgoznak mellette, addig a férfiak mindössze tíz apasági szabadnapot vehetnek igénybe a gyermek születését követő négy hónapban. Ez az időszak egyértelműen rövid ahhoz, hogy a család új mindennapi élete úgy alakulhasson ki, hogy mindenki egyenlőképpen vállalhasson feladatokat a gyermeknevelésben. Bármennyire is abszurdnak hangozhat, de ha a huszonnégy hétre szóló támogatásban a férfiak is ugyanúgy részesülhetnének – akár párhuzamosan a nőkkel –, az valódi lehetőséget teremtene arra, hogy a közös családi életből mindenki egyenlően vehesse ki a részét.

Az Anya képzőművész! Apa kurátor! címmel megjelent interjúsorozat az FKSE youtube csatornáján megtekinthető.
Koncepció: Bényi Lilla, Tóth Boglárka
Résztvevő művészek: Bori Om, Czene Márta, Cséffai Györgyi, Dobokay Máté, Ember Sári, Fajgerné Dudás Andrea, Fátyol Viola, Koller Margit, Thury Lili
Operatőr, vágó: Kéry-Kovács Péter
Vágó: Vigh Violetta
Grafikus: Tóth Boldizsár

^[1] Csányi Gergely, Gagyi Ágnes, Kerékgyártó Ágnes: Társadalmi reprodukció. Az élet újratermelése a kapitalizmusban. Fordulat 24, 2018/2, 5-29.

^[2] Seccombe, Wally. 2018 [1974]. A háziasszony és munkája a kapitalizmusban. Fordította: Tillmann Ármin és Zemlényi-Kovács Barnabás. Fordulat 24, 2018/2, 31-52.

^[3] Federici, Silvia. 1975. Wages against Housework. In Revolution at Point Zero: Housework, Reproduction, and Feminist Struggle, Silvia Federici, 15-22. Oakland, CA: PM Press, Brooklyn, NY: Common Notions.

^[4] U. o., 18.

^[5] Daniels, Arlene Kaplan. 1987. Invisible Work. Social Problems, Volume 34, Issue 5, 1987 December, 405.