A bensőségestől a végtelen felé

Szőke Erika Parallaxisának Bachelard-i értelmezése

A mindennapi anyagok, konyhai és kerti folyamatok kozmikus távlatokat nyitnak meg Szőke Erika kiállításán, amely az otthon és az univerzum közötti kapcsolatot vizsgálja. A tárlaton az emlékezet és a képzelet fenomenológiai tapasztalatán keresztül elevenedik meg a kozmikus tér. A Parallaxis című tárlat a budapesti Artus – Kortárs Művészeti Stúdióban látható 2025. december 23-áig. Kurátor: Czinege Noémi.

„A kiállítás Gaston Bachelard gondolatából indul ki, miszerint az első univerzum maga a ház: mindaz, ami a kozmoszban végbemegy, leképeződik mindennapi tevékenységeinkben és közvetlen környezetünkben is” – olvashatjuk Czinege Noémi kurátori szövegében. A tárlat kiindulópontjául választott, a ház és a világegyetem között fennálló párhuzam a francia filozófus kétségkívül legnépszerűbb művéből, A tér poétikájából származik. Ezt az alapvetést a tárlaton a kiállításnak is címet adó parallaxis helyzetéből szemléljük. A parallaxis egy tudományos, az asztronómiából vett kifejezés, amely azt takarja, hogy egy égitest más nézőpontból szemlélve máshogyan látszik: például bolygónk Nap körüli mozgása következtében úgy tűnik, mintha a csillagok az égbolton elmozdulnának.

Az alkotó és a kurátor számára a parallaxis jelensége újszerű értelmezési lehetőségekkel szolgál: ha a ház terei és az univerzum egymás parallaxisai, akkor a mindennapiból kozmikus, a kozmikusból pedig mindennapi válhat. Ennek értelmében Szőke alkotásaiban a konyha vagy éppen a kert univerzumként értelmezhető, míg az univerzum is megtalálható az otthonban, hiszen ugyanazokból a kémiai elemekből áll össze mindkettő, és a bennük lejátszódó folyamatok is hasonlóak.

Míg ez az elv egy csillagászati jelenségen keresztül közelíti meg a kiállítási anyagot, ebben az írásban arra törekszem, hogy Gaston Bachelard filozófiáján keresztül helyezzem fókuszba a tárlaton látható alkotásokat, illetve, hogy Bachelard fogalmai mentén keressek értelmezési lehetőségeket. Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy míg a parallaxis a csillagászat perspektíváján keresztül érkezik meg a kiállításon is vázolt otthonfogalomhoz, Bachelard gondolatiságát követve ez az irány fordított: az otthon zugaiból, rejtekeiből közelítünk a nagyobb, a kozmikus felé. Olyan, A tér poétikájában felbukkanó kulcsfontosságú fogalmak mentén próbálok további értelmezési lehetőségek felé nyitni, mint a ház topo-elemzése, az emlékezet és a képzelet.

Kezdjük a három közül az utolsóval. A képzelet Bachelard számára lényegi fogalom. Helytelen lenne azt mondani, hogy a harmadik pillér az otthon és az univerzum mellett, hiszen funkciója sokkal inkább olyan, mint a hídé: ez a házat és a világegyetemet összekapcsoló elem. A legegyszerűbben úgy lehetne ezt a kapcsolatot megfogalmazni, hogy az otthont akkor tágíthatjuk univerzummá, ha van hozzá képzeletünk, és hajlandóak vagyunk a tényszerű megfigyelés helyett – Bachelard-i szóhasználattal élve – átadni magunkat az álmodozásnak.

„Ha (…) a ház legnagyobb jótéteményéről kérdeznének bennünket, azt mondanánk: a ház otthont ad az álmodozásnak, a ház védelmezi az álmodozót, a ház lehetővé teszi, hogy békében álmodozzunk.”^[1] Bachelard szerint a ház az első univerzumunk, azaz az „elsődleges világmindenségünk.”^[2] Az akkoriban egyre nagyobb hatású fenomenológiai irányzat^[3] is közrejátszott abban, hogy a tudományfilozófia felől érkező Bachelard későbbi munkásságában a képzelet filozófiája felé mozduljon el, és megalkossa A tér poétikájában szereplő tézisét, miszerint az empirikus és tudományos megismerés alapját a tudatalatti rétegeket feltáró költészet és az álmodozás képezi. Az 1957-ben megjelent A tér poétikája című művében a ház fenomenológiai entitásként, a költői képzelet fészkeként jelenik meg: olyan alapvető helyként, ahol belső világunk, emlékeink és képzeletünk formálódnak. A ház bensőségességéből az álmodozás révén mozdulhatunk el a végtelen felé.

A ház „kozmosz, a szó minden értelmében” – írja Bachelard,^[4] mégpedig az első, eredeti mikrokozmosz, amely rendszert és tájékozódási pontot nyújt az ott lakónak. Ebben a kicsinyített világegyetemben tapasztalhatjuk meg a világot, és ebből vagyunk képesek kivetíteni magunkat a makrokozmoszba, azaz, ahogy Bachelard fogalmaz, a „bensőséges végtelenség”^[5] felé.

Magát a házat Szőke Erika tárlatán nem látjuk. Legalábbis nem látjuk közvetlenül ábrázolva – összetevői és tulajdonságai által a ház azonban mégis jelen van a kiállítótérben. Ezek az összetevők – a fény, az alkotó kertjéből származó növények, a konyhában lejátszódó reakciók – jelentik a kiindulópontot a Bachelard-i értelemben vett topo-elemzéshez. A topo-elemzés A tér poétikájának kulcsfontosságú törekvése, amely a tér megélt pszichológiai és költői jelentőségét szándékozik leírni.

A növények Szőke Erika munkásságában már korábban is megjelentek kísérleti fotótechnikáinak elemeiként, illetve a toxikus anyagok elhagyására való törekvés jegyében. Továbbá a növények jelenléte a tárlaton azt az érzetet is kelti, hogy az alkotó otthonában szerves összeköttetés van a konyha és a kert között. Az alkotó kertjének növényei több munkában is felbukkannak: például az Elektrokozmosz című ciklusban, amelyben a Kirlian-fotográfia^[6] és a fotogram^[7] technikájának ötvözésével készült alkotásokon az üstökösökre, csillagokra és galaxisfragmentumokra emlékeztető képek valójában hétköznapi, konyhai anyagok megörökítésével jöttek létre. A főszerephez jutó alufólia mellett só, cukor, liszt, valamint növények – paradicsom, majoranna, szőlő, rozmaring levelei – is feltűnnek.

Szintén az otthon hétköznapi anyagaiból jön létre a kozmikus szimbolika az Alberto Domi című ciklusban, amely a lumen print^[8] és a chemigram^[9] technikával készült, és amelynél a növényi alapanyag a képek előhívásánál játszott fontos szerepet. Szőke itt lejárt szavatosságú fotópapírra rögzítette az összegyűrt alufólia mintázatának képét, amelyet növények – sóska, som, spenót, gyömbér, diófalevél, rozmaring – főzeteiben hívott elő.

Külön figyelem jut a paradicsomnak. A növény termésének szárai szolgálnak alapul a 2024-es, rotációs multilyukkamera-alapú Cherry orbiták című alkotásához, míg a paradicsomgyökerek szövevényessége a Kertem az univerzum című nyomaton jelenik meg.

A kert-konyha tengelyen a fenntarthatóság nem pusztán trendként nyilvánul meg, hanem a régi házmodell újraértelmezéseként. A kert és a konyha szimbolikus összekapcsolódásával Szőke rámutat az ember és a természet közötti egyensúly fontosságára, ahol az étel útja a termőföldtől a feldolgozásig vezet. A kerttől a konyháig tartó folyamatok egységet alkotnak, ami az ottlakók gyökereikhez való kapcsolódását feltételezi.

Az ételkészítés szintén visszatérő toposz Szőke munkásságában – a tárlaton egyaránt láthatunk régi és új munkákat a témában. A 2019-es Az univerzum tágulása című videómunkában egy feketére színezett rétestészta nyújtásának lehetünk tanúi: az alkotó és édesanyja kezei dolgoznak a finoman rugózó anyaggal, amelynek felületén az elhintett liszt csillagokra, csillagporra emlékeztet.

Szintén a konyha és az univerzum találkozik a Kronofometria című ciklusban, amelyet szén alapú nyomatra készült képek alkotnak. A képeken megjelenő meteoritokra emlékeztető formák alapjául tésztakorongok szolgálnak.

A Szőke által használt növények gyakran aromatikusak – a rozmaring, a gyömbér és a diófalevél illatokat idéznek, míg az ételek a textúrákat juttatják eszünkbe. Az univerzum tágulásában az éppen nyújtott rétestészta felszíne sima és selymes, finoman visszarugózik, enyhén hűvös tapintású, egyszerre törékeny és ellenálló; a lángosé puha és ropogós, párnás és levegős – ráadásul, a frissen sült lángos forró, szinte sugározza a hőt, akárcsak a csillagok.

A házat a fény is alkotja. Bachelard számára a belteret betöltő fény elsősorban a meghittséghez és a bensőségességhez kapcsolódik, illetve az álmodozásnak ad teret, a bensőségestől a végtelen felé való nyitás aktivátora lehet. Lényegi szempont, hogy Szőke képei készítésénél nemcsak az otthonába és a kertjébe vetülő fényt használja, hanem elő is teremti, illetve egyes alkotásainál meg is sokszorozza azt. Ez leginkább a Kirlian-fotográfia technikájánál érvényesül, illetve ott, ahol az alkotó az alufólia fényt tükröző tulajdonságát használja ki.

Az alufólia az Elektrokozmosz című sorozatban kiemelt szerepet kap, ahol vezető felületként viselkedik: a Kirlian-fotográfia technikájával készült képek az alufólia és az amellett elhelyezett növények fénylenyomatait tartalmazzák, amelyeket az alkotó magasfeszültség segítségével, elektromos impulzusokkal vetít a papírra. A magasfeszültség következtében a tárgyak körüli koronakisülések is rávetülnek a képekre, fénylő kontúrokat, glóriaszerű udvarokat hagyva a papíron. Ez a fajta fény tehát teremtőerővel bír, sőt, magát a kozmoszt alkotja újra hétköznapi anyagokból: a gyűrt alufólia meteoritokra, bolygókra, míg a köré elhintett só, cukor és liszt csillagporra emlékeztet.

Ezzel szemben az Albedo Domi című műben az alufólia felülete veri vissza a fényt. A lumen print és chemigram technikájának ötvözésével készült sorozatban – amelyben kőzetekre és ásványokra emlékeztető mintázatok jelennek meg – Szőke növényi főzetekkel kombinált előhívókat alkalmazott. Az előhívó oldatok többszöri újrahasználatával csillogó, gyöngyházfényű felületek keletkeztek, amelyekben a szemlélő akár önmagát is megpillanthatja. A tükör, amely hagyományosan a gardróbok és hálószobák fontos eleme, a ház bensőséges hangulatát idézheti a nézőben.

A bensőségesség érzését tovább erősíti, hogy a képek egy történettel rendelkező tárgyon kaptak helyet: Szőke a magasmajtényi szomszédja istállójának régi, rozsdás bádogtetőjére installálta a fotósorozatot. Amikor Bachelard a költői ábrándozáshoz társítja a házat átszelő fénysugarakat, Szőke is hasonló módon jár el. A fotográfia technikájára átvetítve ez a gondolat még erőteljesebbé válik: a fény teremtő erőként működik, amely az otthon tereiből az univerzum felé nyit.

Az elkövetkezőkben azt vizsgálom, hogyan érvényesül Szőke munkáiban az emlékezet kérdése, amennyiben nem pusztán az idő függvényében, hanem a tér szemszögéből tanulmányozzuk. Az emlékezet A tér poétikájában nem elsősorban időbeli: Bachelard az intim terek az álmodozás által aktivált emlékezetének fenomenológiáját fejti ki. Miközben leszögezi, hogy „az emlékezet és a képzelet nem választhatók el egymástól”,^[10] a filozófus számára bizonyos terek – a gyermekkori szobák, sarkok, fiókok – kimondottan alkalmasak arra, hogy intuitív formában őrizzék az emlékezetet. 

Szőke egyes alkotásaiban többféle időréteggel találkozunk: az emberi emlékezet, a növényi emlékezet, valamint a bolygó és az univerzum léptékével mért idő összefonódik. Az univerzum tágulása című videómunkában a jelen időben vagyunk tanúi a rétestészta nyújtásának, miközben a konyhai jelenet metaforikusan az univerzumi időre is utal. A Kronofometria lángoskorongjai még közelebb hozzák az univerzum idejét: a képsorozatnál Szőke minden egyes kép készítésekor egy perccel hosszabb expozíciós időt alkalmazott, miközben a lángosok forgásban voltak. Ezzel vizuálisan azt az illúziót kelti, mintha a galaxisban keringő kisbolygók lassan eltűnnének a távolban.

A konyhát elhagyva annak éltetőjébe, a kertbe érkezünk: a Kertem az univerzum című alkotás még több időréteget ölel fel. A kép egy nyomat, amelyet kondrit-pigmentekből, azaz meteoritból kinyert festékanyaggal készített az alkotó. A nyomaton a paradicsom gyökérzete látható, amelyet azután fotózott le, hogy a növényt ősszel kiszedték a földből. Az egymásba fonódó gyökerek a növény kettős emlékezetét hordozzák: a már nem élő, egynyáriként termesztett növényként az évszakok ciklikusságát idézi, ugyanakkor a halott sejtrendszer látványa a növényi evolúció hosszú távú folyamataira is utal. A meteorit-alapú nyomat a kozmikus rendszerek időléptékét is felidézi; ezt vizuálisan az egymásba fonódó gyökerek is aláhúzzák, amelyek a kozmikus hálóra emlékeztetnek, amit a kondrit jelenléte is megerősít.

A Kertem az univerzum című képben a ház bensőségessége is érvényesül, mégpedig az emberi, személyes emlékezet, a ház lakóinak emlékezete révén. Az egymásba szövődő gyökerek az idegrendszerre emlékeztetnek, amely testünkben őrzi emlékeink lenyomatát, és amelyet feleleveníthetünk. Bachelard számára az emlékezet nem pusztán a múlt felidézését jelenti, hanem az emlékekhez kapcsolódó érzelmek újraélését. A múlt önmagában nem idézhető fel teljesen, hiszen a képzelet és az emlékezés elválaszthatatlan. Ez Szőke képein is érvényes: a személyes emlékezet lehetősége az alkotással és a költői ábránddal fonódik össze, arra ösztönözve a nézőt, hogy saját emlékei és képzelete segítségével járja be a kozmikus távlatokat.

Szőke alkotásaiban kiemelt szerepet kap a ciklikusság. A növényi idő ciklikussága a Semen Stellare című munkában a leginkább hangsúlyos: a termokróm^[11] alapú nyomatokon hő hatására jelenik meg a pigmentrétegek alatt rejtőző csíra, amelynek megtekintéséhez a látogatónak a helyszínen készített hőtasak segítségével kell felmelegítenie a képeket.

A ciklikusság az egyes konyhai folyamatokban is megjelenik. A Kronofometria sorozatban a folyamatosan eltűnő tészta-üstökösök esetében látható, hogy szerepet játszik a kovász elkészítése és a dagasztás folyamata, azaz az élesztőgombák és tejsavbaktériumok munkájához szükséges idő. A Materia Orbitans képek szintén a fermentáció idejét vetítik elénk, ám itt a szerves vegyületek mellett szervetlen anyagok is szerepet kapnak: a képek két anyag, a kefír és a magnetit – azaz egy szintén kozmikus eredetű anyag – összefolyásával készültek, miközben mozgásuk és áramlásuk során a vas oxidációja is végbement.

A természet körforgásán, illetve a konyhai folyamatokra jellemző ciklikusságon túl Szőke az alkotói folyamataiban is alkalmazza ezt a szemléletet. A Materia Viva című sorozat fémekkel készült fotokémiai nyomatokból áll, amely a kozmikus újraképződés metaforájaként értelmezhető. A négy kép mindegyike különböző alapú: cink, réz, vas és ezüst került a kovász szerkezetét idéző képekre. Ezek úgy készültek, hogy az előhívásnál az előző képnél fennmaradt oldatot használta az alkotó. A fenntarthatóság elve által vezérelt folyamat során cementációs, illetve helyettesítési reakció ment végbe.^[12] Ez arra emlékeztet, hogy a változás, a mozgás állandóan jelen van az univerzumban.

A körforgást a Magnetotaxis című alkotás is megjeleníti, amely egy magnetit – azaz egy üstökösdarab – mozgásának emlékét örökíti meg. A vászonra készített munka hátoldalán egy mágnes mozog körkörös pályán, amelyhez az áttetsző vászon elülső felén maga a látogató helyezheti fel a magnetit-darabot. A mágnes körpályája nyomán a darab fokozatosan kopik, miközben nyomot hagy a vásznon.

A Magnetotaxis magnetitje nem csupán a kozmikus anyag változását szemlélteti, hanem kozmikus ritmust is hoz a „ház” belterébe. Az egyre mozgó magnetit kopogó hangot ad – akár egy ketyegő óra a vizuálisan nem megjelenített, csupán fenomenológiailag érzékeltetett ház falán –, emberi távlatba helyezve az univerzumot.

Szőke Erika nem a csillagos égboltot fényképezi: képeiben az emlékezet – legyen az személyes, emberi, növényi vagy kozmikus – a ház tereit tágítja ki. A házban és a kertben található mindennapi tárgyak segítségével olyan költői teret hoz létre, amely nagyobb összefüggések felé vezet, s amelyben a ház lakói vagy a tárlat szemlélői elindulhatnak a Bachelard-i értelemben vett bensőséges végtelenség felé: a mikrokozmoszból a makrokozmoszba, egészen az univerzum távlatáig.

A Kozmikus helyzet című triptichon az egyetlen alkotás, amelyben hangsúlyosan jelennek meg a színek. A képek alapját a folytonosan visszatérő, gyűrött alufólia felületéről készített felvételek képezik, amelyekre Szőke a három alapszín egyikét – sárgát, kéket, pirosat – rétegzi. Ezek a színek Szőke számára az őselemeket – a fényt, a vizet és a hőt – szimbolizálják. A képekre írásvetítőhöz használatos Fresnel-lencséket helyezett, amelyek az alkotás térbeli illúzióját keltik, miközben a kép látványa a néző pozíciójához mérten is változik – a parallaxis jelenségére utalva, hangsúlyozva az észlelés helyzethez kötöttségét.

Az őselemek Bachelard filozófiájának hangsúlyos alkotóelemei. A víz, a tűz és a levegő Bachelard számára a tudatalatti rétegeket mozgósító költészettel és az álmodozással állnak összefüggésben, ezek dinamizáló erői. Minden elem saját gesztusokat, költői képeket és álmokat generál. A szerző több jelentős művet írt az őselemekről,^[13] A tér poétikájában pedig ezeknek a szintézisét kapjuk már: a képzelet alappilléreiként jelennek meg.

„Felnőtt világunk azonban olyannyira nélkülözi az ősi javakat, az antropokozmikus szálak annyira lazák, hogy nem érezzük már eredendő kötődésüket a ház univerzumához. (…) Ezzel szemben a képek gyökerei, ha fenomenológiailag vizsgáljuk őket, konkrétan megmutatják majd számunkra a lakott tér értékeit, a nem ént, mely az ént védelmezi“^[14] – olvassuk A tér poétikájában. Ahogy Bachelard számára fenomenológiai szinten válik tapasztalattá a ház, úgy Szőke Erika tárlata is az érzékek szintjén építi fel a ház-tapasztalatot a látogató számára: a fények és árnyékok játéka, a hangok, az illatok, az anyagok tapintása mind olyan fenomenológiai adatok, amelyek a topo-elemzés alapját képezik. A ház nem pusztán metafora vagy az univerzum szimbóluma, hanem olyan tér, amely közvetít, és amelyben a mindennapi anyagok, folyamatok és gesztusok kozmikus jelentést kapnak.

A Parallaxis arra emlékeztet, hogy a kozmosz nem egy absztrakt, távoli rendszerként kezdődik, hanem a ház bensőséges tereiben: a konyhában, a kertben, a fényben, az anyag átalakulásában. A Bachelard-i álmodozás pedig nem puszta eszképizmus, hanem lehetőség arra, hogy a mikrokozmosz és a makrokozmosz egymásba nyíljanak. Szőke Erika munkáiban a kozmoszt nem csupán ábrázolja, hanem megélhetővé teszi: a bensőségestől a végtelenségig vezető utat saját érzékelésünk, emlékeink és képzeletünk révén járhatjuk be.

Szőke Erika: Parallaxis (kurátor: Czinege Noémi), Artus – Kortárs Művészeti Stúdió, Budapest, 2025.12.02-12.23.

Borítókép: Szőke Erika: Alberto Domi (Fotó: Cséfalvay Á. András)

---

^[1]     Bachelard, Gaston. A tér poétikája. Bereczki Péter fordítása, Kijárat Kiadó, 2011, 28. oldal.

^[2]     A tér poétikája, 27. oldal.

^[3]    Szubjektív, idealista filozófiai irányzat, amely a dolgokat előzetes ismereteink felfüggesztésével, puszta megjelenésük alapján vizsgálja. Gaston Bachelard nem volt klasszikus fenomenológus, de gondolkodása sok ponton fenomenológiai. Bachelardot gyakran „poétikai fenomenológusként” emlegetik. A költői képet nem értelmezi, hanem a befogadás élményeként vizsgálja: azt nézi, miként jelenik meg a tudatban, még a jelentésképzés előtt. A képzelet nála önálló, teremtő erő.

^[4]     A tér poétikája, 27. oldal.

^[5]     A tér poétikája, 163. oldal.

^[6]    A Kirlian-fotográfia egy szovjet elektromérnök nevéhez és véletlenszerű felfedezéséhez fűződik. Az eljárás lényege, hogy a felvétel közben a tárgyon nagy feszültségű áramot vezetnek át, aminek hatására nemcsak a fotó tárgya, hanem az azt körülvevő elektromágneses sugárzás is láthatóvá válik a papíron.

^[7]    A fotogram egy kamerát nem használó fotográfiai eljárás, amely során tárgyakat helyeznek közvetlenül a fényérzékeny papírra, majd megvilágítják és előhívják ezeket. így tulajdonképpen árnyékképeket hoznak létre a papíron.

^[8]    A lumen print szintén egy fényképezőgép nélküli, alternatív fotográfiai eljárás, amely napfényt használ, hogy egyedi, egyszeri képeket hozzon létre hagyományos, ezüst-zselatinos fotópapír felhasználásával, növényi levelek, virágok vagy más tárgyak segítségével, amelyeket a papírra helyeznek. A következőképpen működik: a nap UV sugárzása reakcióba lép a papír emulziójával, így a fénynek kitett területek elszíneződnek, míg a takart részek fehérek maradnak.

^[9]   A chemigram egy kísérleti művészeti technika, amely során fényérzékeny papíron hoznak létre képeket festékszerűen használt vegyszerekkel. A fény és az egymásra reagáló kémiai anyagok absztrakt, festői látványt hoznak létre a papíron.

^[10]    A tér poétikája, 28. oldal.

^[11]     A termokróm az a pigment, ami a hőmérséklet hatására változtatja a színét – tehát melegben vagy hidegben változik a színe.

^[12]    Cementáció: a kevésbé nemes fém elektront ad le és oxidálódik, miközben az oldatban lévő nemesebb fém redukálódik és kiválik; helyettesítési reakció: az enyhén ecetsavas közegben az aktívabb cink oxidálódik, hidrogén fejlődik, és a felszínen finom cink-oxid- és cink-hidroxidréteg alakul ki – Szőke Erika saját magyarázata

^[13]    A tűz pszichoanalízise (1938), L’Eau et les rêves (1942), L’Air et les songes (1943) 

^[14]    A tér poétikája, 27. oldal.